A Borat tehát összességében egy felemás koncepció és élmény: ahhoz túlságosan improvizatív, hogy szándékolt poénjai júl működjenek, ahhoz pedig túlságosan is kevés mozgástere van, hogy igazán eljátsszon a kamera elé ültetett áldozataival. Ami viszont mégis menti az összképet (és amiért végeredményben kultfilm lehetett), hogy központi figurájának jelenléte és megnyilvánulása annyira természetes humort sugároznak magukból, amely viszonylag kevés tudatosság mellett is működőképes. Cohen igazi mesterműve azonban A diktátor, ahol sokkal szervezettebb formában valósította meg ugyanezt a koncepciót. 7/10 A Borat teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
Perek sorozata indult az alkotók ellen, diplomáciai manőverek kezdődtek, "posztborat" kazahsztáni országimázsról hallani... Ennek megfelelően a film sajtója is nagyon gazdag; újra felszínre kerülnek olyan klasszikus problémák, mint hogy hol van a határ valóság és fikció között, vagy hogy meddig megengedett fegyver a humor. Mindenki állást akar foglalni, és ez hasznos. A Borat-figura pedig minden bizonnyal messze túléli a filmet. Attól olyan erős, hogy Cohen soha, sem szándékosan, sem akaratlanul nem választja le magáról. Ez egyfelől a profizmus, illetve a tehetség jele – mintha csak ki tudná kapcsolni a saját intellektusát 1. Másfelől Cohen figuráit, így Boratot is az teszi elviselhetővé, hogy sosem kacsint ki a nézőre. Nincs az a kokettálás a közönséggel, amitől – hogy ne menjünk messzire – gyakorlatilag a magyar vígjátékok kilencven százaléka nézhetetlen. Mert mindenki kényszeresen reflektál a saját (vélt vagy valós) humorára ahelyett, hogy a jelenet komikumát hagyná kibontakozni. Egyszerre akar kint és bent lenni, okos maradni és "viccessé" válni.